Translate

2017. január 1., vasárnap

#365papers: 2016-os összegzés

2016-ban megpróbáltam teljesíteni a #365papers kihívást, amely arról szól, hogy az év minden napján el kell olvasni egy tudományos cikket. Az év összes napja helyett csak munkanapokkal számolva egyesek a 260 cikket célozzák meg (#260papers néven), de a lényege ugyanaz - olvassunk minél többet, ezzel tegyük magunkat naprakésszé a tudományterületünkön, és motiváljunk másokat is. A kihívás kezdetekor írtam egy bővebb bejegyzést róla, itt olvasható, aztán amikor 50 cikknél jártam, röviden beszámoltam a helyzetről. Tegnap vége lett 2016-nak, így ideje számot vetni a cikkolvasó kihívás eredményeivel.

Nos, a kitűzött célt számok tükrében megközelíteni sem sikerült: 135 cikkig jutottam, ami a munkanapokra szabott verziónak kicsivel több, mint a fele. A teljes lista itt olvasható. Ezek azok a cikkek, amelyeknek legalább 2 fejezetét (pl. Bevezetés és Diszkusszió), valamint az absztraktját végigolvastam. Nem szerepelnek köztük saját szerzőségű közlemények, bírált kéziratok, könyvfejezetek, blogbejegyzések és ismeretterjesztő cikkek. Néhány gondolat a kihívás eredményéről:

  • Bár teljesíteni közel sem sikerült, élveztem a plusz motivációt, ami tudatosabb és rendszeresebb szakirodalmazásra ösztökélt. Biztos vagyok benne, hogy a korábbi években nem olvastam ennyit. Más kutatók blogjait és Twitter oldalait megnézve aránylag kevesen mondhatják el magukról, hogy teljesítették az év elején kitűzött célt.
  • A kihívás megváltoztatta az olvasási szokásaimat. Előfordult, hogy egy cikkből csak egy-két információmorzsa lett volna érdekes számomra, de mégis végigolvastam, hogy a listát gyarapíthassam.
  • Rövid cikkek elolvasására könnyebben rászántam magam, mint hosszabbakéra.
  • Nagyon sokszor segítségemre volt a cikkek listája, amit folyamatosan vezettem, amikor kéziratok hivatkozásait állítottam össze, vagy más okból kellett visszakeresnem a korábbi olvasmányaimat.
  • Több olyan cikkel találkoztam, ami a kutatómunkámhoz jó ötleteket adott - és ez a lényeg, hiszen a cikkolvasás önmagában nem ér sokat, ha a megszerzett gondolatok és ismeretek nem adnak hozzá semmit a munkámhoz.
Megint készítettem címkefelhőt a cikkek címeiből, íme:


Döntően növényi közösségi ökológiai, funkcionális és fajdiverzitással kapcsolatos cikkeket választottam, s melléjük becsúszott egy-egy madaras olvasmány is. Készítettem egy kimutatást a legtöbbet olvasott folyóiratokról is, a "győztes" a Journal of Vegetation Science lett, ezüstérmes a Methods in Ecology and Evolution, míg a harmadik helyen a TREE, a PLoS ONE és az Ornis Hungarica osztozik.
Az olvasott cikkek megoszlása folyóiratok között (min. 2 cikk/folyóirat)

A cikkek évek közti megoszlása pedig a következő.



Nehéz lenne az elolvasott cikkeket rangsorolni, vagy akár csak a legjobb néhányat kiválasztani. Nem is próbálok tárgyilagos értékelést alkotni, inkább csak egyfajta szubjektív élmény alapján kiválasztok néhány kiváló művet. A kedvenc cikkeim tehát:



  • Hooper et al. 2005. Effects of biodiversity on ecosystem functioning: a consensus of current knowledge. Ecological Monographs
  • Cornell & Harrison 2014. What are species pools and when are they important? Annual Review of Ecology, Evolution, and Systematics
  • Vellend 2010. Conceptual synthesis in community ecology. The Quarterly Review of Biology
  • Ricotta et al. 2016. Measuring the functional redundancy of biological communities: A quantitative guide. Methods in Ecology and Evolution
  • Lyons et al. 2016. Model-based assessment of ecological community classifications. Journal of Vegetation Science
  • Storch 2016. The theory of the nested species-area relationship: Geometric foundations of biodiversity scaling. Journal of Vegetation Science


  • A kihívásnak 2017-ben is nekifutok, aztán meglátjuk, meddig jutok. Remélem, sikerült másnak is meghoznom a kedvét az olvasáshoz!

    Nincsenek megjegyzések:

    Megjegyzés küldése