Translate

2017. augusztus 9., szerda

Fajvadászat

Madarászok közt igen közkedvelt az ún. fajvadászat (twitchelés, tvícselés), amely a minél több madárfaj megfigyelésére irányuló tevékenységet jelenti. Lényegében a gyűjtőszenvedély vagy a vadászösztön egy sajátos megnyilvánulási formájáról van szó. Sok madarász vezet 'life list'-et, amely az egész életében látott fajokat tartalmazza, vagy éves listát ('year list'). Ezek tartalmazhatnak földrajzi szűkítést is, pl. országra, kontinensre, faunatartományra, de akár a saját kertünkre vagy kedvenc tájegységünkre. A listák jellemzően versennyé fajulnak, amelyben az nyer, aki több fajt észlel. A nyeremény általában kimerül néhány dicsérő szóban és baráti vállveregetésben, de a lényeg itt általában az egészséges vagy egészségtelen versenyszellem kiélése. Az USA-ban, Nagy-Britanniában, Hollandiában és a skandináv államokban ez egészen elképesztő tömegeket mozgat, ezek az emberek pedig néha horribilis összegeket, időt és nem számszerűsíthető ráfordítást szentelnek ennek a tevékenységnek. Az észlelések önbevalláson alapulnak, így teljes mértékben nem ellenőrizhetőek, de mivel minden adat nyilvánossá válik, egyfajta közösségi kontroll mégis van, az irreális megfigyelések hamar felébresztik a gyanút, a többség pedig (szerintem) nem kockáztatja a szavahihetőségét. A jelenségnek aránylag hű és szórakoztató karikatúráját adja a Vad évad ('The Big Year') című amerikai vígjáték.

Twitcherek valahol Nyugaton
forrás: thedabbler.co.uk

A birding.hu oldalon a hazai madarászok között a legkedveltebbek a Magyar lista (Magyarország területén az egész életünk során látott fajok), az éves listák (adott évben Magyarországon látott fajok) és a WP lista (Nyugat-Palearktisz faunatartományban megfigyelt fajok). A Magyar listát jelenleg 376 fajjal vezetik, de 300 faj alatt az első 85-be sem lehet bekerülni. Az ország teljes fajszáma egyébként 410 körüli, de ez minden évben növekszik 1-2-vel. Az éves listák minden újévkor nullázódnak, így viszonylag rendszeres és változatos versenyzési lehetőséget biztosítanak a nagyreményű próbálkozóknak. Én is írok magyar és éves listákat, de rendre a középmezőnyben találom magam (285, illetve évente kb. 210 fajjal), ami a ráfordított idő és költségek függvényében teljesen reális.

Rózsás gödény (Pelecanus onocrotalus) a hortobágyi Kondás-tavon - a kevés idei tvícseim egyike

A madarak és növények iránt is fogékony kollégákkal néha előkerül a téma, hogy vajon a botanikusok között miért nem alakult ki ekkora listaőrület. Persze, sok oka van ennek: a taxonómia képlékenysége, a határozások nehézsége és bizonytalansága, a helyüket gyorsan változtató és váratlanul feltűnő madarakkal szemben a jellemzően helytülő növények kiszámíthatósága, ezzel a szerencse és vakmerőség kisebb szerepe, a florisztika magasabb tudományos igénye - hogy csak az első négyet említsem, ami eszembe jut. Jól van ez így, hiszen ha valami csoda folytán a hazai természetbúvárokban tömegesen felébredne a növénytvícselés szenvedélye, borítékolható, hogy több fokozottan védett faj állománya látná kárát, hiszen a 'mega' ritkaságokhoz zarándokló fotósok vagy növénygyűjtők károkozása mindig is tapasztalható volt. Nem véletlenül őrzik a Bükki Nemzeti Park dolgozói és önkéntesei a papucskosbor (Cypripedium calceolus) egyedeit... Ugyanakkor megjegyzendő, hogy sokat profitálhatna a hazai botanika abból, ha legalább néhányakat megszállna az olyan, kevéssé ismert fajcsoportok etikus és tudományos színvonalú adatgyűjtési mániája, mint a hölgymálok, pitypangok, szedrek, rózsák, csenkeszek, hínárok... Hogy a laikusok kellő motivációval milyen tudás birtokába juthatnak és mennyi adattal gazdagíthatják a tudományt, arra jó példa a kosborfélék kutatása. Néhány kiváló, profi kutató mellett számos amatőr természetbúvár járult hozzá a hazai orchideák, főleg a kevésbé látványos nőszőfüvek pontosabb taxonómiai megismeréséhez, az elterjedésük feltérképezéséhez, nem utolsó sorban magas szintű fotódokumentálásukhoz, ld. pl. Csábi Miklós fotóit.

Tallós-nőszőfű (Epipactis tallosii)
2009-ben új előfordulását találtam, azóta az állomány eltűnt, Naszály (község)

Ami miatt ezt a bejegyzést írni kezdtem, az az, hogy összeszámoltam, hány edényesnövény-fajt láttam eddig Magyarországon. Egészen pontosan, hány olyat, amelynek a faji hovatartozásáról magam is meggyőződtem. Nem kell túl komoly listára számítani, mert csak emlékezetből húzkodtam a pipákat, könnyen lehet, hogy néhány fajt kifelejtettem. A referencia az Új magyar füvészkönyv taxonlistája volt (Excel táblázatként letölthető). Ez nem összevethető sem a birding.hu fajlistájával, sem a Magyarország madarainak névjegyzékével, amit a Nomenclator Bizottság állít össze, de számolni lehet rajta. Az ÚMF listája tartalmaz többek között gyakori dísz- és haszonnövényeket (pl. himalájai selyemfenyő - Pinus wallichiana, sárgabarack - Armeniaca vulgaris) - ilyeneket csak akkor számoltam, ha láttam kivadulva a fajt, ültetett vagy vetett állomány egyedeit nem vettem figyelembe. Az ÚMF kiadása után előkerült fajok természetesen nem szerepelnek a listán (pl. Rostraria cristata, Plantago coronopus). A taxonómiai feldolgozottságtól függően változóan kezeli az ÚMF a kisfajok és gyűjtőfajok viszonyát is, pl. a Ranunculus auricomus agg. vagy a Taraxacum officinale agg. csak a fajcsoport szintjén szerepel, míg a Stellaria media agg. kisfajokkal (S. media s.str., S. pallida, S. neglecta). Az ÚMF olyan fajokat is tárgyal, amelyeknek még nem volt hazai adatuk, de előkerülésük várható (pl. Callitriche platycarpa), illetve amelyek kipusztultak Magyarországról (pl. Trichophorum alpinum), habár ezek nem befolyásolták az általam itthon látott fajok számát. Ha a listán fajszintű név helyett csak fajcsoport (agg.) szerepelt, akkor azt pipáltam, egyébként mindig csak a fajt jelöltem, faj alatti szintekkel nem foglalkoztam. Mindezen sajátosságokkal egy közelítő becslésre mindenképpen alkalmas a lista. Végül, a látott fajaim száma: 1586, ami a 2721 fajt, köztük kultúrnövényeket és "várható" fajokat számláló teljes lista 58%-a. Hogy ez soknak számít vagy nem, azt nyilván nem lehet tudni összehasonlítás nélkül, de a kíváncsiságom legalább kielégült. Szisztematikus florisztikai kutatómunkát végző botanikusok azonos listázási elveket követve valószínűleg rám "vernek" több száz fajt. Érdeklődéssel fogadnám, ha valaki megosztaná a saját fajszámát.


A képen "elbújt" egy dél-dunántúli növényritkaság - vajon melyik?
A megfejtés itt érhető el
A lista összeszámolásának legfontosabb hozadéka számomra az volt, hogy rávilágított, mely fajokra, fajcsoportokra fordítottam eddig a kelleténél kevesebb figyelmet. Alig van olyan nagyobb növénycsalád, amelyben ne szerepelne még legalább 1-2 faj a határozóban, ami felett korábban elsiklottam, pedig az elterjedése alapján találkozhattam volna vele. Pl. a perjeszittyók (Luzula) közül gyanús néhány faj hiánya... Tehát van még hová fejlődnöm, továbbá remélem, hogy más is kedvet kap a fajismerete bővítéséhez. Végezetül mutatok néhány, talán kevesek által látott fajt a listámról:

Csinos lórom (Rumex pulcher)
bolygatott gyepek, útszélek ritka gyomfaja, Pécsváradról

Kisvirágú pacsirtafű (Polygala amarella)
sovány gyepek, láprétek apró növénye, Veresegyházról

Déli egércsenkesz (Vulpia bromoides)
dél- és nyugat-dunántúli sovány legelők szerény küllemű faja, Kisújbányáról

2017. augusztus 7., hétfő

Kunpeszéri kutatótábor

Július elején a kunpeszéri kutatótáborban jártam, amit a Kiskunsági Nemzeti Park és az MTA Ökológiai Kutatóközpontja szervezett közösen. Ez a tábor kutatási lehetőséget biztosít a Kunpeszér-Kunadacs környéki, kiemelkedő természeti értéket képviselő gyepeken. A terület sajátossága, hogy egyedülállóan nagy, szinte összefüggő gyepterületekkel rendelkezik, és ezeknek a gyepeknek a története több évtizedre vagy még régebbre visszamenően ismert. Több gyepfoltról tudható, hogy emberemlékezet óta nem volt felszántva, így "ősgyepnek" tekinthető. A Nemzeti Park átgondolt stratégia szerint hosszú ideje kezeli a gyepeket, időben és térben is kombinálva a kaszálást és a legeltetést, ezzel elősegítve a fajgazdag életközösségek fenntartását. A tudatos természetvédelmi munkának is köszönhetően a terület számos fokozottan védett növény- és állatfaj, valamint ritka és sérülékeny életközösség lelőhelye. A gyepek mellett szintén kiemelkedő értéket jelentenek az erdőssztyepptölgyes-foltok, valamint a hagyományos gazdálkodási módok fennmaradása és elérhetősége. A félig nomád tábornak a Vipera Tanya ad otthont.

Rétsztyepp szarvasbangóval

Készül a felvétel (Mártonffy András, Kálmán Nikoletta, Kun Róbert)

Láprét buglyos szegfűvel

A tábor kutatócsoportokra oszlik, a csoportokat egy-egy tapasztaltabb kutató vezeti, hozzájuk csatlakozhatnak az érdeklődők, akik jellemzően egyetemisták, vagy hozzám hasonlóan olyanok, akik új kutatást kezdenek a területen. Én a Kun Róbert vezette, gyepi diverzitással foglalkozó csoportban dolgoztam. A gyepek közül a közepesen nyílt homokpusztagyepektől a láprétekig és magassásasokig számos típus megtalálható, ezek a mikrodomborzati változatosságnak köszönhetően mozaikolnak. A legérdekesebbeknek azonban talán a rétsztyeppek mondhatók, amelyek a láprétek és a sikárfüves sztyepprétek közti átmeneti zónában alakulnak ki. Különböző módokon, intenzitással és időzítéssel legeltetett és kaszált rétsztyeppeket felvételeztünk, hogy egy későbbi elemzésben majd választ találjunk arra, hogy a kezelési jellemzők hogyan hatnak a taxonómiai és a funkcionális diverzitásra. A témában Robiéknak már jelent meg egy cikkük (Vadász et al. 2016), ennek a folytatásán dolgoztunk tulajdonképpen. Közben pedig jó néhány érdekes növényfajt láttunk.

Szarvasbangó (Ophrys holoserica)

Buglyos szegfű (Dianthus superbus)

Óriás útifű (Plantago maxima)

Rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) a Vipera Tanyán

A tábort a Kossuth Rádió Tér-idő című rovatának szerkesztő riportere is meglátogatta, itt találhatók a műsorok: első és második adás. Érdemes meghallgatni, az én bejegyzésemnél sokkal jobb összképet ad a táborról.

2017. augusztus 4., péntek

Cikk a cseh bükkösök fán lakó mohaközösségeiről

Nem rég jelent meg az alábbi cikk, amelybe a vezető szerzők egy kisebb adatelemzési és programozási hozzájárulásom miatt bevettek engem is. A cikkben azt vizsgáltuk, hogy a kezelési történet és a fák korhadási foka hogyan befolyásolnak egyes közösségszerkezeti jellemzőket, mint a fajgazdagság, a béta diverzitás, a közösségek beágyazottsága (nestedness) és a fajösszetétel, és mindezt megvizsgáltuk a mintaterületek és a farönkök szintjén. Az elemzések azt mutatták, hogy korábban intenzívebben hasznosított erdők fajösszetétele és fajszáma elszegényedett. Az öregebb, extenzívebben hasznosított bükkösökben több faj volt, és ritka fajok is ezekben fordultak elő. A béta diverzitási mutatók azonban nem függtek össze a kezelési történettel, sokkal inkább az élőhelyi heterogenitással, amelyet a farönkök különböző korhadási stádiumai jelentettek. A korhadási foknak ezen kívül a fajgazdagságra és a fajösszetételre is hatása volt.

A cikk elérhető itt:


Abstract
Many studies have underlined the fact that once forest continuity is broken, communities of wood-inhabiting organisms may never be restored to their original status. However, only a few studies have actually presented results from sites that have current old-growth structure, and where the history of human interventions is known. In this study we compared the species richness, nestedness, beta diversity, and composition of bryophytes from living trunks and dead logs of beech (Fagus sylvatica) in seven forest stands in the Czech Republic with old-growth structure and various histories of past human impact. Our analysis showed that these communities are nested and that their beta diversity is lower than random. There was a significant proportion of shared species, and rare species were present only in the most heterogeneous and the least man affected habitats. We found that bryophyte communities of forests with more intensive past management were significantly impoverished in terms of both species richness and composition. Beta diversity was not related to management history and reflected current habitat heterogeneity. The effect of decay stage on species richness and beta diversity was stronger than the site effect. Our results demonstrate that the protection of current natural beech-dominated forests and improvements to their connectivity in fragmented landscapes are crucial for the survival and restoration of the diversity of wood-inhabiting bryophytes.

A mintaterületeken nem jártam, ezért a természetközeli erdők illusztrációi gyanánt csak két hazai, bükkös erdőrezervátumokból származó fotót tudok mutatni:

A Kőszegi-forrás Erdőrezervátum bükköse a Mecsekben
Az Őserdő Erdőrezervátum bükköse a Bükk hegységben

Az én munkám arra szorítkozott, hogy írtam és publikálhatóvá tettem egy programkódot, amivel a béta diverzitás fajcsere (replacement) és a fajszám-különbség (richness difference) komponensekre bontható fel Podani & Schmera (2011) módszerével. A kód a mohás cikk honlapján az elektronikus függelékben érhető el. A módszerről hamarosan fogok írni egy bővebb ismertetőt egy külön bejegyzésben.



2017. július 11., kedd

A mezőföldi löszgyepeken

Már két hete történt, de csak most jutottam el addig, hogy mutassak néhány fotót arról a terepi utunkról, amelyet néhány mezőföldi löszgyep mintavételezésére szerveztünk két szegedi kollégával, Bátori Zoltánnal és Tölgyesi Csabával. A Mezőföld az erdőssztyepp vegetációs zónába tartozik, amelyre a nyíltabb erdők és zárt szárazgyepek mozaikos előfordulása jellemző, itt eredendően erdős túlsúllyal. (Egy bejegyzés a kárpát-medencei lösztölgyesek osztályozásáról elérhető itt.) A tájegység sík területeit túlnyomó többségben szántók és faültetvények borítják, a természetesnek mondható erdőssztyepp vegetáció szinte kizárólag a tagoltabb felszínű völgyrendszerekben maradt fenn, de az erdőket jórészt ott is letermelték már. Mi most a gyepi komponensre voltunk kíváncsiak. (Horváth András cikke a Kitaibeliában a mezőföldi löszvegetációról: PDF)

A nagykarácsonyi löszvölgy
A belsőbárándi löszvölgy-rendszer (fotó: Bátori Zoltán)

Az általunk látott löszgyepek többsége az Euphorbio pannonicae-Brachypodietum pinnati társuláshoz sorolható, amelyet éppen erről a területről írtak le (Horváth 2002, 2010), és amely a későbbi szüntaxonómiai revíziókban (Illyés et al. 2007, 2009, Lengyel et al. 2016, blogbejegyzés) is egy stabilan elkülönülő, pannon elterjedésű típusnak bizonyult. Magas füvű, kétszikűekben gazdag gyep. Jellemző fajok a Brachypodium pinnatum, Festuca rupicola, Helictotrichon adsurgens, Euphorbia glareosa, Peucedanum alsaticum, Filipendula vulgaris, Teucrium chamaedrys, Thalictrum minus, Inula germanica, I. ensifolia, I. hirta, Seseli varium, S. hippomarathrum. A gyepek nagyrészt az egykori lösztölgyesek kivágása nyomán alakultak ki, a fenntartásukhoz gyakran kaszálás vagy legeltetés szükséges, de lehettek hasonló természetes állományok a lösztölgyesek tisztásain. A legtöbb állomány meredek völgyoldalakon található, ahol az erős kitettség a művelésbe vonást és a beerdősülést is megakadályozza. Itt olvasható egy nagyon jó írás a löszgyepek termőhelyeiről.




(fotó: Bátori Zoltán)



A mezőföldi löszgyepek egyik ikonikus faja a Belsőbárándon (és még az ország 5-6 pontján) élő, fokozottan védett tátorján (Crambe tataria). A hatalmas termetű, gömbszerű hajtásrendszert fejlesztő faj löszgyepi specialista, azonban szaporodásához bizonyos fokú bolygatás is szükséges. A növény "ördögszekér" módjára terjed, vagyis termésérés után az elszáradt hajtás a tövénél letörik, amit aztán a szél messzire görgethet. A termések borsónyi gyöngyre emlékeztető becőkék.

Tátorján (Crambe tataria) "ördögszekér"

Tátorján (Crambe tataria) termései

Szintén értékes növény még a borzas macskamenta (Nepeta parviflora), amit azonban nem találtunk, bár tudatosan nem is kerestünk. A löszgyepek "jó" faja még a szennyes ínfű (Ajuga laxmanni), amely már levirágzott, így nem volt túl látványos. Néhány fotó a további érdekes fajokról:

Magyar kutyatej (Euphorbia glareosa, syn. E. pannonica)

Hengeresfészkű peremizs (Inula germanica)

Gór habszegfű (Silene bupleuroides)

Magas kígyószisz (Echium italicum)

Csajkavirág (Oxytropis pilosa) termésben
Végül egy csapatfotó:

Jobbról balra haladva: sárga len (Linum flavum), Tölgyesi Csaba, Bátori Zoli és jómagam

2017. június 20., kedd

Csenkeszek a Tecén

Nem túl karakteres megjelenésük és határozási nehezségeik miatt a pázsitfűfélék családja (Poaceae) nem nevezhető közkedvelt csoportnak, még a botanikusok között sem. A csenkeszek (Festuca) határozásába különösen gyakran törhet bele a bicskánk, s ez részben a nehezen vizsgálható, gyakran mikroszkopikus határozóbélyegeknek, részben a nemzetség kiforratlan taxonómiai feldolgozásának köszönhető. Bár jelentéktelen küllemű és "problémás" növények, sok érdekességet tartogatnak a kíváncsi és kitartó szemlélő számára.

Réti csenkesz (Festuca pratensis) - egy "széles levelű" faj

A hazai csenkeszfajok évelők, és virágzatuk felépítésében fedezhetünk fel köztük sok hasonlóságot, amennyiben az Új Magyar Füvészkönyv rendszerét (a feltételes mód okát ld. a bekezdés végén) tartjuk irányadónak. A virágok többesével állnak egy-egy füzérkében. A füzérkék kihegyesedők, bugát alkotnak, amelynek ágai egyesével vagy kettesével (nem örvösen) erednek a virágzati tengely csomóiról. A külső toklász tövén nem hasasodik ki, kihegyesedő csúcsú, a közepe táján a legszélesebb, lehet szálkás vagy szálkátlan, háta nem ormós, hanem lekerekített keresztmetszetű. (A pázsitfüvek virágzati morfológiáját jól magyarázza el ez a Wiki-cikk.)
Didaktikai célból egy jelentős leegyszerűsítést megengedve a csenkeszek között két durvább csoportot tudunk felfedezni morfológia szerint: az egyikbe széles, lapos szárlevelekkel rendelkező, magasra növő, tápanyagigényes fajok tartoznak, a másikba keskenyebb levelű, inkább alacsonyabb növésű fajok tápanyaglimitált termőhelyekről. Ebben a bejegyzésben a "keskeny levelűek" közé tartozó fajokról lesz szó. Az ÚMF-ben közölt (és korábban általánosan elfogadott lehatárolású) nemzetség az újabb genetikai vizsgálatok szerint polifiletikus: a Lolium és a Vulpia fajok közelebbi rokonai némely "klasszikus" csenkesznek, mint a csenkeszek egymásnak. Ennek megfelelően várható, hogy a hagyományos tárgyalási módot leváltja majd valami naprakészebb. Itt egy cikk a csenkeszek filogenetikájáról: Torrecilla & Catalán (2002).

Bolygatott homokpusztagyep a Tecén

A Tece-patakot Vácrátót és Őrbottyán határában különféle homoki élőhelyek, köztük a magasabb térszinteken jobbára bolygatott homokpusztagyepek kísérik. A nyílt homokpusztagyepek már-már félsivatagiasan száraz, sekély talajú élőhelyek, amelyeket flóra- és vegetációtörténeti időléptékben is régóta fátlan növényzet borított a Duna-Tisza közén, valamint néhány egyéb Duna menti területen. Ennek köszönhetően a terület flórája és vegetációja hosszú időn át elkülönülten fejlődött, amit a rá jellemző bennszülött fajok mutatnak.

Magyar csenkesz (Festuca vaginata) uralta gyepfolt

Az egyik legjellemzőbb bennszülött faj a magyar (vagy homoki) csenkesz (Festuca vaginata). A meszes talajú, nyílt homokpusztagyepek gyakori uralkodó faja, a Tecén is vannak állományai. Elkülönült zsombékokat alkot, tőlevelei simák, merevek, szürkés-deresek, nagyjából kör keresztmetszetűek, kb. 0,6-1,2 mm szélesek, mennük a szilárdítószövet (szklerenchyma) körben helyezkedik el. A szárlevelek ritkásan állnak, kicsik és begöngyöltek. A virágzat kb. 30-60 cm magas, laza buga, amelynek ágai egymástól aránylag távol erednek. A füzérkékben a toklászok szálkátlanok. Május-júniusban virágzik.

Magyar csenkesz (Festuca vaginata)

Magyar csenkesz (Festuca vaginata)

A másik gyakori csenkeszfaj az alföldies szárazgyepekben a sovány (vagy veresnadrág-) csenkesz (Festuca pseudovina). Az előzőhöz hasonló felépítésű, de jóval kisebb, 20-40 cm magas általában. A levelei legfeljebb 0,6 mm szélesek, érdesek, szürkés- vagy sötétzöldek, a szklerenchymájuk kötegekben helyezkedik el. A virágzat rövid (3-5 cm), kevés füzérkéből áll, az előzőénél tömöttebb. A toklászok aránylag hirtelen kihegyesedve rövid szálkában végződnek, kopaszak. A sovány csenkesz a kötöttebb talajú, bolygatottabb szárazgyepek jellemző faja, de útszéleken, parlagokon, legelőkön is gyakori, szinte országszerte. Korán, április-májusban virágzik.

Sovány csenkesz (Festuca pseudovina)

2003-ban Penksza Károly új fajként tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) néven írt le egy növényt Vácrátótról (Penksza 2003). Ez alapján a magyar és a sovány csenkesz bélyegeit köztesen mutatja: méretben és virágzási időben a kettő között áll, levelei simák, szklerenchymája gyűrűs, de színe élénkzöld, a nyelvecske pillás, a toklászai aránylag hosszú szálkájúak és szőrösek. Ahogy a Tece környéki gyepeket nézegettem, rátaláltam egy erre nagyon hasonlító, bár vele nem tökéletesen egyező növényfaj nagy állományára. A levélbélyegek stimmeltek (a szélesség 0,6-0,9 mm; a felszín többnyire sima; a szklerenchyma gyűrűs; a szín élénkzöld; a nyelvecske pillás), a toklász szálkás volt, de csak gyéren szőrös, a buga dús, de az ágak a virágzati tengelyhez simulók, ezért a buga hengeresnek tűnt elszáradt állapotban, egyes példányok magassága a 80 cm-t is elérte, kimondottan nagy, robosztus termetű csenkesz benyomását keltve. A faj leírója szerint ezek a növények is a tecei csenkeszhez sorolhatók (ezúton is köszönöm, hogy a kérdésben eligazított!), ami arra utal, hogy a faj változatossága lényegesen nagyobb, mint ami az eddigi közleményekből kiolvasható. Hasonló példányokat találtam már Vácrátóton, Veresegyházon és a fóti Somlyón is, mindannyiszor bolygatott homoki gyepekben. Ha állományszerűen lépett fel, akkor a magyar csenkeszénél zártabb gyepet alkotott. Bizonyára a csenkeszek határozása során átélt rendszeres frusztráció is az oka, hogy sok botanikus szkeptikusan áll ehhez a taxonhoz. Ezt húzza alá, hogy tulajdonképpen nekem sem sikerült a "tankönyvi" F. pseudovaginatát megtalálnom. Az azonban kétségtelen, hogy él a környéken egy faj, amely sok bélyegében egyezik a tecei csenkesz leírásával és az egyéb, hazai csenkeszektől egyértelműen elkülöníthető. A tecei csenkesz többi gyűrűs szklerenchymájú, közép-európai fajtól (F. vaginata, F. pallens, F. csikhegyensis, F. psammophila, F. polesica) való különállását független genetikai vizsgálat is alátámasztotta (Šmarda et al. 2007). Penksza (2006) szerint a magyar és sovány csenkesz hibridizációjából is eredhet ez a faj. Mindenképpen izgalmas kutatások tárgya lehet a jövőben. Érdekes kérdésnek tartom, hogy vajon a múltbéli botanikusok hogyhogy nem vették észre, hiszen szinte a vácrátóti botanikus kert végében, egy intenzíven kutatott területen élnek nagy állományai.

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata)

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) - levélszélesség mérése

Tecei csenkesz (Festuca pseudovaginata) - levélkeresztmetszet

A fenti három faj tipikusnak mondható ezen a kontinentális klímahatású, döntően homokos talajú, száraz területen - nem így a most következő vörös csenkesz (Festuca rubra). Egészen elképedtem, amikor egy homokpusztagyep mellett, az út szélén rátaláltam egy kisebb állományára, ugyanis a vörös csenkesz a csapadékosabb éghajlatú, főleg domb- és hegyvidéki, kötött talajú kaszáló rétek és legelők faja. Csakhogy termesztésbe vont fajtáit elterjedten alkalmazzák kultúrgyepek létrehozásához az angolperjével (Lolium perenne) együtt. Minden bizonnyal egy ilyen célból behozott magkeverékkel jutott a területre, és talán a fajta nemesítésének is köszönhető, hogy bírja a homokpusztai klímát és talajt. A vörös csenkesz többnyire tarackol, ezért állományképe homogénebb a zsombékos növekedésű fajokénál. A hajtásai 40-80 cm magasak. A tőlevelek keresztmetszete V-alakú, a szárlevelek szélesebbek és laposabbak. A füzérkék hosszabbak, mint az előző fajoké, gyakran több virágból állnak, a toklászok szálkásak. A neve kissé félrevezető, mert tapasztalataim szerint nem színeződik gyakrabban vörösre, mint például a barázdált csenkesz (Festuca rupicola).

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra)

Vörös csenkesz (Festuca rubra) élőhelye a Tecén
A fenti képek többségét június elején készítettem. Ilyenkor a csenkeszek többsége már eléggé elszáradt, megsárgult, bár a határozóbélyegek többnyire jól látszottak. Aki esetleg kedvet kapna a vizsgálatukhoz, annak áprilistól érdemes figyelnie, akkor kezdenek ugyanis virágozni az első fajok, majd szárazabb élőhelyeken május-júniusra ki is égnek. A határozást ez nem feltétlenül hiúsítja meg, mivel legalább egy-két toklász sokáig a virágzatban marad a száraz kórón is, az elszáradt levelek pedig vízbe téve rehidrálhatóak, viszont a fotózást és a herbáriumi gyűjtést mégis jobb korábbra időzíteni. Üdébb gyepekben és erdőkben a "széles levelű" fajok szinte az egész nyáron át virágozhatnak, de azért náluk is a nyár első fele a legjobb.

2017. június 13., kedd

Terepi felvételezés a Duna-Tisza köze déli részén

Nem rég a kutatócsoportunkkal terepi felvételezésen jártunk Ásotthalom és Mórahalom környékén. A jellegalapú társulási szabályokat vizsgáló kutatásunkhoz gyűjtöttünk adatokat, ezért nyílt homokpusztagyepektől a mocsárrétekig és rétlápokig különböző vízellátottságú gyepeken mintavételeztük a fajösszetétel és a tömegesség, valamint a normalizált vegetációs index (NDVI) változatosságát. Kiskunsági adatok felhasználásával hasonló témában tavaly jelent meg cikkünk a Journal of Ecologyban (Lhotsky et al. 2016), itt írtam róla

Homokpuszta az Emlékerdő tisztásán

Tavi sztyepprét tarka nőszirommal és budai imolával

Kékperjés láprét közönséges lizinkával

Szibériai nőszirmos

A munka során olyan kiemelkedő természeti értékű gyepeken jártunk, mint az ásotthalmi Csodarét, az Emlékerdő tisztásai és a Csipak-semlyék. Mind a növényzeti típusok, mind a látott fajok változatossága izgalmassá tették a munkát, de a Csodaréten éppen virágozni kezdő fokozottan védett mocsári kardvirág (Gladiolus palustris) tömege is maradandó élményt jelentett. Az orchideavirágzás fő időszakáról ugyan lecsúsztunk, de néhány mocsári és tornyos sisakoskosbort (Anacamptis palustris, A. pyramidalis) még fotózhattunk. Az alábbiakban mutatok néhány fotót egy-két jellegzetes fajról.

Mocsári kardvirág

Mocsári kardvirág tömeg

Mocsári sisakoskosbor

Kisvirágú pozdor

Élesmosófű

Kígyónyelv
Néhány hangulatkép a munkáról:

Készül a cönológiai felvétel a csátés lápréten... (Lhotsky Barbara, Botta-Dukát Zoltán)

... és a kékperjésben

NDVI mérés (Ónodi Gábor)

Köszönjük Aradi Eszter és Krnács György (Kiskunsági NP) segítségét a terepi kalauzolásban. A kutatás az "Ökoszisztémák fenntartható működtetése – felfedezésekkel a klímaváltozás, a tájhasználat és az inváziók hatásának mérsékléséért" (GINOP-2.3.2-15-2016-00019) projekt keretében valósult meg.